A Miskolci Patyolat Szolgáltató Részvénytársaságot 1993. március 01-én alapította az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ). Jogelődje a Miskolci Patyolat Kisvállalat néven a háború utáni államosítások idején tanácsi alapítású vállalatként kezdte meg működését. A vállalat működési területe Borsod-Abaúj-Zemplén megye és elsődleges feladata a lakosság tisztítási igényeinek kielégítése volt. 1994-ben megtörtént a társaság privatizációja, így a mai tulajdonosi kör magánszemélyek gazdasági társaságaiból áll.
A privatizáció óta eltelt időszak első része a cég gazdasági és piaci helyzetének megszilárdításával telt el, ami a "hagyományos" megrendelőkör (szállodák, kollégiumok stb.) bővítését és ezzel párhuzamosan költségtakarékossági intézkedések bevezetését jelentette.
1996-tól kezdődően új piac, az egészségügy felé nyitott a cég.
Jelenleg funkcionális privatizáció keretében három nagy kórházi mosodát üzemeltet a Miskolci Patyolat Zrt., így a kapacitás a meglévő saját üzemmel együtt műszakonként 25 tonnára nőtt. Üzemeink több műszakos munkarendben közel 250 fő alkalmazottal dolgoznak.
A Miskolci Patyolat Zrt. központi telephelyén (1. sz. üzem) több mint 100 közületi megrendelő textíliáit tisztítjuk, mely az adott textília fajtájának megfelelő technológiával végzett mosásból, feldolgozásból (kalanderezés, présvasalás stb.), raktározásból és szállításból áll. Fejlesztéseinknek köszönhetően programvezérelt higiénikus mosógépparkkal, a nemzetközi viszonylatban is piacvezető gyártók professzionális tisztítószereivel és az általuk felszerelt automata vezérlésű adagolórendszerrel megfelelünk a kórházi területen elvárt higiénikus követelményeknek is, így a hagyományos megrendelők mellett az egészségügyi szegmens is a fő megrendelői körhöz tartozik.
A 3 kórházi mosodaüzem (debreceni üzem, szegedi üzem, és 2. sz. miskolci üzem) abban különbözik az 1. sz. üzemtől, hogy létesítésüktől fogva az egészségügyi textíliák tisztítására szakosodtak, de alapvetően hasonló munkafolyamatokon keresztül végzik tevékenységüket. Mind a három helyen az előzőnél leírtakkal azonos adagolórendszerekkel üzemelnek egyedi mosógépek, s ezen kívül a 2.sz. miskolci, a debreceni és szegedi üzemben un. csőmosógépek is működnek, melyek szintén programvezérelt mosószer adagoló rendszerrel vannak ellátva. Ebben a 3 üzemben a felmerült igények alapján végezzük a textíliák javítását is.
Mivel hosszú távon szeretnénk megrendelőink megbízható partnerei maradni, technikáinkat folyamatosan fejlesztjük, valamint szolgáltatásainkat is bővítjük.